Több mint 20 éves internetes portál
Internet — 2012 szeptember 02, 3 729 Megtekintés
Érkezik a legújabb iPhone

Az iPhone következő generációs készülékeire már valóban nem sokat kell várnunk, s amennyiben minden a tervek szerint alakul, szeptember 12-én az Apple bemutatja azt az újdonságot, amely valószínűleg minden eddiginél tetszetősebb és nagyobb tudással bíró lesz majd.

A számos újítás már első látásra is észrevehető, hiszen kinézetét illetően is jelentős változásokra számíthatunk. Az eddig megszokott 3,5’’ –es kijelző helyett 4’’ –es szolgálja majd kényelmünket, és a felbontás terén is növekedés tapasztalható, aminek köszönhetően az oldalarányok 3.2-ről 16:9-re növekednek majd, mely lássuk be, sokunk számára okoz majd örömet.

A fejlesztések mindig is az egyre vékonyabb megjelenést tűzték ki célként, s e téren ez alkalommal sem kell csalódnunk, hiszen az „in-cell” alapnak köszönhetően a már megszokott iPhone vékonyságnál is karcsúbbra számíthatunk. Az iPhone esetében már megszokhattuk, hogy a fejhallgató bemenet a készülék tetején helyezkedik el, e tekintetben is újítás, hogy jelenleg az aljára került ez.

Miként azt képeken már láthattuk, az Apple a töltők terén is változásokat ígér, hiszen az évek óta forgalomban levő 30 tűs csatlakozó helyett az új készülék már 8-8 tűs változattal kapható majd. Természetesen jogosan merül fel a kérdés, hogyan tudjuk így majd már meglévő kiegészítőinket használni, ha az új iPhone mellett döntenénk. Az Apple bizonyára kínál majd számunkra újabb lehetőségeket arra, hogy beszerezzük az ehhez a készülékhez is használható tartozékokat.

(0) Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?