Több mint 20 éves internetes portál
Tudomány — 2012 március 19, 2 327 Megtekintés
Jogászi etika-valóban létezik?

Érdekli a jogtudomány, netán az idei felsőoktatási felvételi alkalmával már le is adta jelentkezését valamelyik jogi kar képzésére? Azzal bizonyára tisztában van, hogy kemény fába vágta fejszéjét, de szorgalommal, kitartással, és kellő érdeklődéssel a jogtudományok iránt sikerrel veheti a több éven át tartó akadályokat.

Érdemes azonban tudnia, hogy e tudományág elsajátítása jóval több annál, mint a paragrafusok bemagolása, és a tankönyvek magyarázata alapján azok alkalmazhatóságának átlátása. A jogi tudás olyan átfogó szemléletmódot takar, mellyel minden valamire való jogásznak, ügyvédnek rendelkeznie kell ahhoz, hogy a száraz joganyagot megtöltsék valami olyannal, ami a jog lényegét adja. Ennek egyik lényegi eleme a jogászi etika.

A joghallgatók már az első tanévben szembesülnek a jogászi etika kérdéskörével, mely olyan ismeretekkel és gondolkodásmóddal látja el őket, melyekre a későbbiekben nagy szükségük lehet. Mindegy, hogy a polgári jog területén felmerülő etikai problémákról van szó, az abortusz, vagy az eutanázia jogi megközelítésének fontosságáról, vagy a büntetőjog és a kriminológia közti szoros kapcsolatról, a lényeg mindenképpen az, hogy a helyes szemlélettel és a jognak olyan alkalmazásával rendelkezzen a leendő ügyvéd, amelyre azt valóban kitalálták.

A gyakorlat és a tapasztalat sokszor ellentétes példákkal bizonyítja, hogy a jogászi etika időnként csak szépen csengő frázis, ám lényegéről egyetlen jogi kar sem feledkezhet meg az oktatási anyag összeállítása során.

(0) Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?