Több mint 20 éves internetes portál
Egészség — 2012 augusztus 16, 2 066 Megtekintés
Holt-tengeri ásványok az egészséges bőrért

A Holt-tenger nevének hallatán sokunkban elsősorban a fürdőzés élménye sejlik fel, pedig a természet ott megtalálható kincsei már fürdőszobánkban is helyet kaphatnak különféle kozmetikumok formájában. A holt-tengeri ásványok már az ókorban is a szépséget és a bőr egészségét szolgálták, hiszen Kleopátra is részben ennek köszönhette makulátlan bőrét és ápolt megjelenését.

A holt-tengeri ásványok koncentrációjának köszönhetően rendkívül hatékonyan járulnak hozzá a felhasználásukkal készült termékek a bőr egészségének megőrzéséhez. A holt-tengeri só és iszap zsírelvonó hatásuknak köszönhetően a pattanásos, mitesszeres, tisztátalan bőr legjobb ellenségei, mégsem szárítanak. Az iszapot elsősorban pakolások formájában használhatjuk, de nem ritka a holt-tengeri ásványok felhasználásával készült sampon, vagy fogkrém sem.

Legyen akármilyen elfoglalt is, vonzó megjelenése érdekében érdemes hetente egy kis időt szánni arra, hogy kényeztesse bőrét, és iszappakolással tegyen annak egészséges megjelenéséért. Nem szükséges szépségszalonokban elkölteni tetemes összegeket, hiszen ma már a drogériák polcain is megtalálhatóak azok a kozmetikumok és krémek, amelyek teljes körűen feltöltik bőrét energiával.

Mindegy, hogy a fürdősó, vagy a különféle pakolások mellett teszi le voksát, abban biztos lehet, hogy a végeredmény tekintetében megéri áldoznia e készítményekre. A külső valóban nem minden, de az tény, hogy harmonikus mindennapjainkhoz és önbizalmunkhoz nagymértékben hozzájárul bőrünk állapota. Miért is ne tennénk meg annak szépségéért minden tőlünk telhetőt?

(0) Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?