Több mint 20 éves internetes portál
Pénzügy — 2012 október 22, 2 368 Megtekintés
KGFB évfordulós váltás 2013 előkészületek

A magyar gépjármű tulajdonosok tekintélyes részének közeleg az évfordulós váltás és esetleges felmondás időszaka, hogy kedvezőbb ajánlatra válthasson. A KGFB 1013-as díjakat a biztosítók idén is a rendeletben meghatározott időben és módon fogják közzétenni. Aki kötelező biztosítását szeretné egy másik ajánlat alapján újrakötni, annak fontos tudnia, hogy a régebbi KGFB szerződését november hónap folyamán (de legkésőbb december 31-re) fel kell mondania, és meg kell kötnie az újat.

A biztosítási díjak, tarifák évről évre változnak, így mindenképpen érdemes figyelni a változtatásokat. De nem csak a biztosítók ajánlatai változnak, hiszen gépjárművünk is öregszik és ha lakóhelyet változtattunk, akkor ennek alapján a kockázati besorolás is módosul, hiszen más a fővárosban, nagyobb településeken, vagy kisebb helységekben lakók számára.

A KGFB évfordulós váltás 2013 -ban sem tekinthető egyszerű folyamatnak, fontos, hogy mindenre kiterjedően olvassuk át a szerződésünket, és ne felejtsük el idejében felmondani az előzőt. Azok, akiknek a biztosítóváltása erre az időszakra esik mindenképpen azt javasoljuk, hogy nézzenek körül a piacon és online kalkulátorral hasonlítsák össze a biztosítók 2013-as KGFB ajánlatait, a felmondáson se töprengjenek sokat, december elsejéig tegyék meg.

Szerezzék be a korábbi biztosítótól a kártörténeti igazolást közkeletű nevén a bonus-malus igazolást, mert erre az új biztosítónak szüksége van és ennek alapján állapítják meg, hogy Ön mennyit fog fizetni. Az új KGFB szerződést december hó végéig ráérnek megkötni, hiszen addig sem maradnak biztosítás nélkül.

Lehet ezt a folyamatot kényelmesebbé és átláthatóbbá tenni?

Igen, hiszen az online KGFB kalkulátor 2013-as adatokkal és naprakész információkkal segíti Önt. Üsse be az adatai, a gépjárműve adatait és azonnal kalkulálhat, felmondhat, újraköthet mindent alig pár perc alatt. Sokkal egyszerűbb így, mintha egyenként kellene böngészni, ráadásul minden ponthoz az alkusz cég írásos segítséget ad, ha elakadna valahol.

Az online KGFB váltásnak tehát számos előnye is van a hagyományos ügyintézéshez képest: a biztosításkötés maga sokkal egyszerűbb, szinte semmit nem hagyhatunk ki, nem ronthatunk el, így biztonságosan végigvezetve látjuk, hogy mindez értünk van.

Szerző: Riskonline.hu

(0) Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?