Több mint 20 éves internetes portál
Szépség — 2013 február 11, 2 488 Megtekintés
Milyen kristály a Swarovski?

A divat és a kiegészítők világa iránt érdeklődők számára valószínűleg nem cseng ismeretlenül a Swarovski név, mely világviszonylatban az egyik legnagyobb minőségi kristályüveg ékszereket gyártó cég. Elődjét 1895-ben alapították, és mára – köszönhetően a szakértelemnek és az alkalmazott technológiák fejlődésének – 120 országban vannak jelen a Swarovski ékszerei és egyéb termékei.

Az évente két alkalommal kibocsátott kollekciók között mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő darabokat, hiszen ékszerkészítésnél gondolnak mind az extravagáns, mind a letisztultabb, klasszikus irányvonalak kedvelőire is. Természetesen a fejlődéssel együtt járt az is, hogy kiterjesztették a termékpalettát az kristályüveg ékszereken túl többek között a lakásdekorációs termékekre is. Napjainkban nem meglepő, hogy olyan használati tárgyaink, mint például az órák, a pendrive-ok, a telefontokok, vagy akár a csillár és a porszívó is beszerezhető Swarovski kristályokkal kirakott változatban.

Az ausztriai székhelyű cég kezdetben csak ékszerkészítéssel foglalkozott, ám a termékek nagy népszerűségét látva tevékenységi körét kiegészítette például kristályfigurákkal, valamint a divattervezés területére is elkezdett betörni. Olyan világszínvonalú divatházakkal működik együtt, mint a Dior, vagy a Chanel. A mai napig családi vállalkozásként működő Swarovski valószínűleg még sokáig jelen lesz a piacon, hogy szebbnél-szebb tárgyakkal, ékszerekkel kápráztassa el a kristályüveg szerelmeseit.

Mindegy, hogy webáruházból történő vásárlásról van szó, vagy a szaküzleteket részesíti előnyben, az arany és ezüst ékszerek kínálatában nem kell nélkülöznie a Swarovski kristályokkal díszített darabokat sem. A választék igen széles, legyen szó akár fülbevalókról, akár gyűrűkről, de a cég színeinek minősülő éjkék, és az úgynevezett “swarovski-piros” az ékszerek nagy többségénél előnyt élvez. Ha a hagyományos arany vagy ezüst alapanyagot szeretné némileg különlegesebb formában megkapni, akkor a kristályokkal díszített kialakítás minden bizonnyal elnyeri majd tetszését.

Kétségtelenül a legkeresettebb termékek az ékszerek, és a hozzájuk kapcsolódó kiegészítők. Amennyiben nem elégszik meg a gyűrűk, nyakláncok és karperecek csillogásával, úgy akár teljes egészében kristályokkal kirakott retikül, vagy szebbnél-szebb karórák mellett is leteheti voksát, melyek mindegyike rendkívül magas színvonalat képvisel, és kitűnően passzol az elegáns, klasszikus ruhaviselethez is. Hogy telefonja se nélkülözze a luxus csillogását, többféle telefondísz, hátlap, vagy tok is beszerezhető Swarovski kristályos változatban.

Sokak által kedveltek, és ajándéktárgynak sem utolsók azok a figurák, melyek gyártásával szintén foglalkozik a cég. A népszerű Hello Kitty mellett kedvenc Disney szereplőink, vagy éppen az aktuális ünnepekhez kapcsolódó alakok is megvásárolhatóak az említett alapanyag felhasználásával. A virágok, vagy egyéb motívumok kínálatával párhuzamosan kutya-, cica-, elefánt, de mókás punk-kacsa is helyet kapott a választékban.

A lakberendezés és a trendek iránt érdeklődők számára valódi kincsesbánya lehet a Swarovski által kínáltak birodalma, ugyanis képkereteket, szobrokat, irodaszereket, vázákat, és rendkívül színvonalas gyertyatartókat is beszerezhetnek kristályokkal ellátva. Az igényes formatervezés és a lenyűgöző kialakítás olyan végeredményt ígérnek, mellyel minden vásárló elégedett lehet.

A lakáskiegészítők mellett természetesen a férfiakra is gondolt a cégóriás, amikor kialakította kifejezetten a férfiaknak szóló kínálatát, melyben többek között bőr kiegészítők, kézelőgombok, és férfiasságot hangsúlyozó ékszerek is helyet kaptak.

Acetát, öntött és fém napszemüvegei stílusos megjelenést kölcsönöznek viselőjüknek, akik a minőség és a trendek elkötelezett híveinek számítanak. A Swarovski évről-évre újabb darabokkal gazdagítja egyébként is széles választékát, és folyamatos akciós ajánlataival némileg elérhetőbb áron is kínál termékeket. A különlegességek kedvelői a cég kínálatában biztosan rálelnek új kedvencükre, legyen az akár ékszer, akár egyéb, kristállyal díszített termék.

(0) Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?