Több mint 20 éves internetes portál
Szórakozás — 2013 március 21, 2 396 Megtekintés
Mit tudunk a puzzle játékról?

Ki ne ismerné és szeretné a puzzle játékot? Egy remek kirakós, amely képes órákra lefoglalni gyereket és felnőttet egyaránt. Mindannyian ismerjük a puzzle játékokat, de mit tudunk az eredetéről? Jó tudni, hogy legelőször segédletként használták a földrajztanuláshoz. Nem egy modern játék, mégis biztosak lehetünk benne, hogy sosem fog kimenni a divatból.
Az online logikai játékok közt is páratlan népszerűségnek örvend; pl. a Táblajátékoson naponta több ezren múlatják idejüket egy jó puzzle játékkal.

A puzzle – angol nevén jigsaw – lombfűrészt jelent, ami az első ilyen játékokra utal, amelyeket lombfűrésszel készítettek. John Spilsbury térképkészítő talált fel, aki 1763-ban a Nagy-Britannia-térképet ragasztotta egy falapra, majd szétfűrészelte a grófságok határai mentén, azért hogy a térképet újra összeillessze. Ezt a kirakót segédanyagként árusította a földrajztanuláshoz, ám ezek a darabok még nem rendelkeztek fogakkal, mint a mai puzzle játékok.

A ma ismert kirakó először a 19. század második felében jelent meg sok felnőtt és gyermek örömére, hiszen ezzel a játékkal kiválóan fejleszthetővé vált a logika, kézügyesség és a vizuális készségek is – többek közt ennek is köszönhető, hogy még a mai napig is közkedvelt játékszer az egész világon.

A puzzle jó elfoglaltság az egész család számára, hiszen apró darabjait összeillesztve juthatunk el a végső célhoz, a teljes kép összerakásához. Sajnos nincs mindig kéznél egy puzzle játék, ha kedvünk támadna játszani, de ez sem lehet kizáró ok, hiszen akár online is játszható, mondjuk például a Táblajátékos.hu oldalon, ahol számos puzzle, és más logikai és ügyességi játék közül válogathatnak teljesen ingyen. Jó szórakozást hozzá!

(0) Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?