Több mint 20 éves internetes portál
Utazás — 2013 augusztus 30, 3 325 Megtekintés
Őszi kirándulóhelyek Magyarországon

A hőségriadó és a forró nappalok már a múlté, és bár az ősz talán némileg hamarabb köszöntött be a szokásosnál, de ettől még semmiképpen nem érdemes lemondani a szabadban töltött pihenésről. Az őszi kirándulóhelyek Magyarországon gazdag programajánlattal, és számos kikapcsolódási lehetőséggel várják azokat, akik szívesen felfedeznék a természet szépségeit. Ha nevezetességek felkereséséről van szó, akkor pedig nyilvánvalóan kellemesebb az őszi verőfényben utazni, mint kiszomjazva a legközelebbi élményfürdőt keresgélve.

A természet és az állatvilág szerelmesei számára hazánk vadasparkjai, arborétumai, állatkertjei kitűnő választásnak bizonyulnak. A nyüzsgést és a tömeget elkerülvén kifejezetten javasolt a Jászberényi Állatkert, mely a maga nemében igazi kuriózumnak számít. Akik már felkeresték, pontosan tudják miért, akik pedig még nem jártak ott, feltétlenül éljék át az általa kínált élményeket!

Az őszi kirándulóhelyek Magyarországon az Északi-középhegységben szép számmal megtalálhatóak, és a nemzeti parkok kínálta túraútvonalak közül talán a Szalajka-völgy és Szilvásvárad örvendenek a legnagyobb népszerűségnek. Az utazást miskolctapolcai, vagy egerszalóki fürdőzéssel, és egri városnézéssel összekapcsolva egész korrekt hosszú hétvége hozható össze.

A legkedveltebb őszi kirándulóhelyek Magyarországon igényes szálláskínálattal, valamint Szép kártya elfogadási lehetőséggel is állnak a látogatók rendelkezésére, és legyen szó akár a Dél-Dunántúlról, a Balaton környékéről, vagy az alföldi nagyvárosokról, a választékban minden érdeklődő megtalálja a kedvére való programot.

(0) Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?